Egyetem

Szakdolgozatok/diplomamunkák feltöltése

A szakdolgozatok/diplomamunkák feltöltése:

A dolgozatokat az E-learning Portálra szíveskedjenek feltölteni a Tanulmányi Hivatal által megadott időintervallum alatt. A felületre a Neptun rendszerben használt kóddal és jelszóval tudnak belépni. A "Szakdolgozat és diplomamunka feltöltés" kurzust keressék, a tanszékünknek megfelelőt (pl.: Szakdolgozat és diplomamunka feltöltés - Atlétika Tanszék).

Visszaigazolást nem fognak kapni a feltöltést követően, az oldalon való rögzítéssel leadták elektronikusan a munkájukat. A dolgozatok plágiumszűrésre kerülnek.

Kérdés esetén a Könyvtár és Levéltár munkatársától, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. kaphatnak segítséget.

A feltöltésről fontos tudni:

  • Minden hallgató egyszer jogosult feltölteni a dolgozatát, mindennemű változtatás esetén csak igazolás alapján fogadjuk el, és módosítjuk a korábban elküldött írást.
  • A szakdolgozat/diplomamunkadolgozat leadásához 2 különálló pdf formátumú dokumentum egyidejű feltöltése és leadása szükséges:

    • a szakdolgozat/diplomamunka teljes szövegének elektronikus, nem védett pdf formátumú változata a mellékletek nélkül,
    • a szakdolgozat/diplomamunka kötelező mellékletei (eredetiségi nyilatkozat, nyilatkozat a szakdolgozat nyilvánosságáról) együtt, összefűzve egy nem védett pdf formátumú dokumentumban.

A szakdolgozat/diplomamunka formai követelményeit, illetve a kötelező mellékletek és egyéb kapcsolódó dokumentumok formanyomtatványait az e-learning felületen találják.

Jó munkát, sikeres feltöltést kívánunk!

MTMT, publikációs listák hitelesítése

Egyetemünkön a Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisának építésével három könyvtáros foglalkozik, ők az MTMT-adminisztrátorok. Az egyetemet az MTMT központi szervezeténél Lukácsné Varga Judit kapcsolattartó képviseli.

Minden egyetem számára rendkívül fontos, hogy tudományos tevékenységét az MTMT-ben is nyilvánossá tegye. Ezért kérjük, ha új publikációjuk jelent meg, jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen! Ha publikációikat idéző műről szereznek tudomást, akkor az egyetem MTMT-adminisztrátorainak írjanak, ők gondoskodnak a publikációk és a citációk feltöltéséről és kezeléséről.

Mielőtt regisztrálnának az MTMT-be, keressék meg Lukácsné Varga Judit intézményi MTMT-adminisztrátort, mert lehet, hogy már szerepel a nevük az adatbázisban!

Ha be akarnak lépni az MTMT-be, de nem ismerik a jogosultságaikat, vagy elfelejtették a jelszavukat, szintén hozzá forduljanak!

  • MTMT-kapcsolattartó: Lukácsné Varga Judit (487-9235, +36-30-176-6658 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
  • Intézményi adminisztrátor: Lukácsné Varga Judit (487-9235, +36-30-176-6658 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
  • MTMT-adminisztrátorok: Kovács Klaudia Ágota (487-9279 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Bara Eszter (487-9279 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Adatbázisok, források szakirodalom gyűjtéséhez

Az egyetem hálózatából elérhető, előfizetett adatbázisok

Az adatbázisokba való belépéshez az adatbázisok nevére kell klikkelni.

Az Egyetem informatikai hálózatából automatikus a beléptetés az adatbázisokba, de otthonról (nem egyetemi hálózatból) történő használat esetén az alábbi módokon kell belépni:

Hozzáférés VPN használatával

Dolgozói VPNsegédlet

  1. A javasolt alkalmazás megnyitása után csatlakozzon az egyetemi hálózathoz az egyetemi azonosítóval, jelszóval.
  2. Használat után lépjen ki az adatbázisból és szakítsa meg a VPN kapcsolatot.

Hallgatói VPNsegédlet

  1. Az otthoni gép beállítása a leírás alapján.
  2. A javasolt alkalmazás megnyitása után csatlakozzon az egyetemi hálózathoz az egyetemi azonosítóval, jelszóval.
  3. Használat után lépjen ki az adatbázisból és szakítsa meg a VPN kapcsolatot.

EDUID vagy Intstitutional Access belépés

  1. Keresse meg az EDUID vagy Institutional Access belépést az adatbázis oldalán (általában jobb felső sarok).
  2. Keressen rá intézményünk nevére, majd válassza ki (Hungarian University of Sports Science, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem).
  3. Lépjen be valamelyik intézményi azonosítóval és jelszóval! Adatbázisonként változó, hogy épp melyikkel kell, de próbálkozzon... sikerülnie kell.

Hallgatók esetén: (hallgató neptunkódja vagy hallgató neptunkódja @ hupe.hu vagy hallgató neptunkódja @ neptun.tf.hu) + neptun jelszó (pl. MZPERX @ hupe.hu és hozzá tartozó jelszó)

Egyetemi munkatársak esetén: egyetemi belépési azonosító, jelszó

  1. 4.Használat után lépjen ki az adatbázisból.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressen bennünket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.


SPORTDiscusSporttal kapcsolatos angol, francia, spanyol, olasz szakirodalom. Nagyon sok cikk teljes szöveggel is elérhető (Kattintson az EBSCOhost Research Databases menüpontra, majd a listából válassza ki a kívánt adatbázisokat!)


Az Akadémiai folyóiratgyűjtemény az Akadémiai Kiadó által megjelentetett tudományos folyóiratok cikkeit tartalmazza.


A GALE adatbázisai közül az egyetemen elérhető Gale OneFile Physical Therapy and Sports Medicine használatával a fizikoterápia és sportgyógyászat témájában van lehetőség keresésre a világ vezető folyóiratai és referencia forrásai között. Tartalmazza a szakfolyóiratokat tartalmazó Academic OneFile-t és az általános tárgyú folyóiratokat magában foglaló General File-t.

Hozzáférés VPN használatával


A Human Kinetics Library egyedülálló adatbázisa sporttal és testmozgással kapcsolatos tartalmak elérését teszi lehetővé, mint a fizikai aktivítás, az erőnlét, a kineziológia, a biomechanika, a sportpszichológia, az edzés, a fogyatékosság és a sport, egyes sportágak, anatómai, fitness stb. Könyv, kép, hangfelvétel, oktatóvideó, e-book is kereshető a felhasználóbarát oldalon.


A MeRSZ segítségével az Akadémiai Kiadó több mint kétszáz e-könyve érhető el teljes szöveggel. A gyűjtemény elsősorban bölcsészet-, gazdaság- és természettudományi kiadványokat tartalmaz, de kisebb mértékben más tudományterületekhez tartozó művek is előfordulnak benne.


Az Osiris Kiadó oldaláról 20 tudományterületről közel 1300 kötetet tartalmazó adatbázis érhető el.

Martin Opitz Kiadó 160 könyve, történettudomány, vallástörténet, építészetszociológia, irodalomtörténet, jogtörténet, nyelvészet, fegyvertörténet, régészet, művészettörténet és numizmatika témájában.

Századvég Kiadó 204 könyve, főként történet- és politikatudomány, valamint a szociológia és filozófia témakörében.


A ProQuest Central teljes szövegű multidiszciplináris adatbázisban több ezer szakfolyóirat mellett napilapok, műhelytanulmányok, doktori értekezések és más dokumentumok is elérhetők az 1970-es évektől napjainkig.


A ScienceDirect zz Elsevier kiadó full-text adatbázisa, természet- és társadalomtudományi, műszaki és orvosi folyóiratcikkeket és könyvrészleteket tartalmaz.


A Scopus multidiszciplináris bibliográfiai adatbázis, mely szakirodalom- és idézőkeresésre is használható.


A SpringerLink a Springer Kiadó multidiszciplináris adatbázisa, mely folyóiratok ezreinek teljes szövegét tartalmazza.


A WOS (Web of Science) multidiszciplináris bibliográfiai adatbázis, mely szakirodalom- és idézőkeresésre is használható.


A JCR (Journal Citation Reports) a tudományos folyóiratok impaktfaktorát (IF) tartalmazó adatbázis.


Az Arcanum Digitális Tudománytár a folyamatosan bővülő tartalmú adatbázisban digitalizált magyar tudományos- és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, valamint lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények sokaságával segíti a keresést.


Az Új Jogtár ­jogi információs adatbázis. A magyar és európai joganyagot, kommentárokat, jogi cikkek bibliográfiáját tartalmazza.

Hozzáférés VPN használatával


Szabadon, bárhonnan elérhető adatbázisok

A Compass térképes formában tájékoztat a nyilvános könyvtárakban elektronikus formában elérhető tudományos adatbázisokról.


A DART-Europe több európai ország PhD-értekezéseinek közös keresője.


A DOAB a Directory of Open Access Books a nyílt hozzáférésű könyvek adatbázisa.


A Hungaricana közgyűjteményi portál, amely a hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak történeti értékű dokumentumait teszi közzé.


A JournalSeek a világ egyik legnagyobb folyóirat-adatbázisa, jelenleg több mint 100 ezer folyóirat adatait tartalmazza.


Az EPA, a Humanus és a Matarka közös keresője.

  • Az EPA az Elektronikus Perodika Archívum és Adatbázis a Magyar Elektronikus Könyvtár kezdeményezésére jött létre. Lelőhely-nyilvántartó rendszer, E-folyóiratokat kezelő archívum és forrás.
  • A Humanus a humántudományok magyar vonatkozású cikkeinek és tanulmányainak bibliográfiai adatbázisa.
  • A MATARKA magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek adatbázisa, arra szolgál, hogy a magyar szakirodalomban könnyen találjunk cikkeket a témánkhoz.

A KSH, a Központi Statisztikai Hivatal különféle statisztikai adatok megtalálásában nyújt segítséget az “Adatok” menüpontban.


A LA84 Foundation digitális gyűjteménye hivatalos olimpiai jelentéseket, már megszűnt sportlapokat tartalmaz.


Az OpenDOAR a tudományos repozitóriumok adatbázisa.


A Pubmed a világon a legnagyobb, bárhonnan szabadon elérhető orvosi, élettani szakirodalmi adatbázis.


A repozitóriumi közös kereső a hazai repozitóriumok tartalmát teszi hozzáférhetővé.


A De Gruyter Open (korábban Versita) a nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratok egyik legnagyobb kiadójának adatbázisa. Különböző tudományágak – köztük a sport és testnevelés is – cikkeinek teljes szövege érhető itt el.

Tudnivalók

A könyvtárba beiratkozhatnak:

  • a 18. életévüket betöltött magyar állampolgárok, akik személyi igazolvánnyal rendelkeznek;
  • 18 évesnél fiatalabb személyek, akiknek a beiratkozásához szükséges a törvényes képviselőjük jótállási nyilatkozata;
  • az egyetemen tanuló nappali tagozatos, tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi hallgatók.

A beiratkozásért a könyvtár díjat szed. A díjfizetés rendjét a Könyvtári szabályzat Könyvtári díjak című (4.9) pontja tartalmazza.

Mentesek a beiratkozási díj fizetése alól:

  • a Testnevelési Egyetem érvényes diákigazolvánnyal rendelkező hallgatói;
  • az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban álló oktatók, dolgozók;
  • a 70 éven felüliek;
  • a könyvtári, levéltári, múzeumi dolgozók;
  • a pedagógusok;
  • a 67%-osan vagy súlyosabban rokkant hallás- és látássérültek, mozgáskorlátozottak;
  • az egyetem óraadó oktatói.

Kedvezményes beiratkozási díjat fizetnek:

  • az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők (nem a Testnevelési Egyetem hallgatói),
  • a nyugdíjasok (70 év alattiak),
  • a regisztrált munkanélküliek,
  • a gyermekgondozási segélyben részesülők.

A beiratkozás személyesen, a Beiratkozási nyilatkozat aláírásával történik. Ehhez a következő okmányok szükségesek: személyi igazolvány, tartózkodási engedély vagy útlevél, lakcímkártya, valamint az esetleges díjkedvezményre, mentességre való jogosultság igazolására szolgáló irat (pl. diákigazolvány, pedagógusigazolvány, munkáltatói igazolás).

Az olvasótól kért és rögzített adatokat a könyvtár az adatvédelmi törvények előírásait betartva kezeli. Az olvasó a személyes adataiban bekövetkezett változásokat köteles bejelenteni.

A beiratkozás során a könyvtáros tájékoztatja az olvasót azokról a fontosabb tudnivalókról, amelyeket a könyvtári szabályzat tartalmaz. Kérésre az olvasó rendelkezésére bocsátja a Könyvtári szabályzatot. A Beiratkozási nyilatkozat aláírásával az olvasó a könyvtárhasználati szabályokat magára nézve kötelezően elfogadja.

Beiratkozáskor az olvasó a könyvtári tagság igazolására olvasójegyet (illetve internetjegyet, kombinált jegyet) kap, amely egy szemeszterre vagy egy tanévre szól, és más személyre nem ruházható át.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!