# Dóczi Tamás

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja Önöket Dr. Dóczi Tamás „Lakossági sportaktivitás” című előadására.

Dr. Dóczi Tamással, a TF docensével – Antal Ferenc társaságában – a tudás.hu arról beszélgetett, hogy miért nem, vagy csak nagyon ritkán sportol a magyar felnőttek több mint kétharmada.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata az Év oktatója-kitüntetést adta dr. Dóczi Tamásnak, a Társadalomtudományi Tanszék docensének. A népszerű oktatóval a szakmáról, azaz az oktatásról, kutatásról, diákokról, sportról és egyéb módszertani kulisszatitkokról beszélgettünk.

Hivatalos sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtökön a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szakmai támogatásával és közreműködésével készült hazai aktívéletmód-kutatás eredményeit.

Négy napon át több mint 50 európai egyetem 120 kutatója és PhD-hallgatója élvezhette egyetemünk vendégszeretetét az Európai Sportszociológiai Társaság (EASS) éves konferenciáján, az EASS2023 Budapesten.

Május 30-án kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött nyitóünnepséggel kezdődött el a TF-en az EASS2023 Budapest, az Európai Sportszociológiai Társaság (EASS) éves konferenciája.

Fontos témában tartott előadást kajakedzők számára március 30-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének két munkatársa, dr. habil. Gál Andrea tanszékvezető és dr. Dóczi Tamás egyetemi docens.

Hogyan írjunk tudományos publikációt? címmel TDK-pályamunka elkészítésére felkészítő workshopot szervezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem március 21-én az intézmény hallgatói, témavezetői, valamint az érdeklődők számára.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!