Március 28. és 30. között a Testnevelési Egyetem ad otthont az idei XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Testnevelés- és Sporttudományi szekciójának. A finiséhez érkezett az előkészületi munka, amelynek kapcsán a konferencia ügyvezető elnökével, Prof. Dr. Koller Ákossal beszélgettünk.
Múlt héten szombaton szép napot hozott egyetemünknek a Tárt Kapus program, amelyben a Testnevelési Egyetem neves tanárai, kutatóintézeti vezetői, munkatársai, illetve hallgatói működtek közre. Az esemény folytatása szombaton következik a MOM Parkban.
Több száz regisztrált érdeklődő, a Testnevelési Egyetem ismert és neves előadóinak, tanáraink, kutatóintézeti vezetőinek jelenléte és közreműködése mellett került sor a Testnevelési Egyetem Tárt Kapus programjára.
Lezárult egy több mint 194 millió forint EU-s támogatásból megvalósított fejlesztés a Testnevelési Egyetemen. A projekt célja az volt, hogy olyan mentális és fizikai egészségtudatosságot fejlesztő módszerek legyenek kidolgozva, amelyeket a szakemberek a kiválasztott célcsoport tagjain „élőben” is tesztelhetnek.
Foglalkozás gyerekekkel Velencén
A módszer lényege egy újfajta megközelítés, ami egyszerre épít a sport fizikai jótékony hatásaira, közösségépítő szerepére és a mentális egészségi állapot javítására. Emellett sor került az egyetem digitális tananyagfejlesztésére is, jelentős mennyiségű oktatási segédanyag révén.
„A projekt alapvetően a Fejér megyei Velencén valósult meg – hangsúlyozta Dr. Krizbay-Hangel Katalin szakmai vezető-helyettes: – Itt az egyetem az önkormányzat segítségével először kiválasztotta a tesztközönséget, vagyis olyan sportközösségeket, amelynek tagjai hasonló kihívással szembesülnek: közoktatásban résztvevő, lemorzsolódással fenyegetett diákok, álláskeresők, nyugdíjasok. A bevont célcsoportok tagjai szakértők, mentorok vezetésével olyan gyakorlatokat végeztek, amelyek a fizikai és mentális egészség javításában segítségre lehetnek. Ez egy teszt jellegű mintaprojekt. Hosszú távú hatása abban rejlik, hogy a bemutatott gyakorlatokat, életvezetési megoldásokat a célcsoport tagjai a mindennapjaikban továbbra is használják, sőt példaként mutassák mások számára.”
Mocsai Lajos előadása a TF-en
„Ezzel párhuzamosan fel lett dolgozva a témába vágó nemzetközi szakirodalom, valamint az eddigi hazai és nemzetközi jó gyakorlatok, illetve azok tapasztalatai – vette át a szót Dr. Sterbenz Tamás szakmai vezető: – Továbbá elkészült az elméleti hátteret bemutató részletes módszertani tanulmány és a konkrét fizikai gyakorlatokat, példákat bemutató, úgynevezett gyakorlatok tárháza. Ezek olyan használható háttéranyagok, amelyeket reményeink szerint a későbbiekben más intézmények is használni tudnak szakmai munkájukhoz. A munka további részeként elkészült száznégy darab oktatási segédanyag, amivel az egyetem hallgatói szolgáltatási köre is jelentősen bővült.”
A projekt vezetője Szász Tibor volt.
„Reméljük, hogy a Széchenyi 2020 program keretében támogatott, EFOP-5.2.5-18-2018-00012 számú projektben bemutatott módszerek iránymutatást adnak az egyéni problémák megoldására, problémamegoldó készségek javulására és megváltozik a célcsoport tagok, közvetetten a tágabb nyilvánosság egészségmagatartása és egészségtudatossága – mondta. – Abban bízunk, hogy beépül a köztudatba a mentális és fizikai egészség kezelésének integrált módja, amiről ez a projekt szól.”
A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának szervezésében nagy sikert aratott a Nemzetközi Hallgatói Mobilitás Nap, amelyre február 20-án került sor a Testnevelési Egyetem (TE) új épületének földszintjén.